gin
gin
A gin az égetett szeszes italok táborát erősíti. Jellemzően semleges ízű alkoholpárlatból, gyakran gabonaszeszből készül, amit a közönséges boróka tobozbogyóval, esetleg ennek kivonatával ízesítenek. Annak ellenére, hogy ízében mindig a borókabogyó dominál, sok esetben ízesítik más fűszernövényekkel.
Alapvetően kétféle gint különböztetünk meg, desztillált és kevert kategóriába sorolva. Míg a desztillált gint hagyományos módon készítik, azaz a szeszbe borókabogyót és más fűszereket áztatnak, addig a kevert gint semleges szesz kivonatokkal vagy aromákkal ízesítik. A gin minimum 37,5%-os alkoholtartalommal rendelkezik. A ma kedvelt koktélokhoz leggyakrabban London Dry Gint használnak a bártenderek, de ezen kívül a Plymouth és a Sloe, azaz a ginalapú kökénylikőr is egyre nagyobb teret nyer a nemzetközi palettán. Szintén a ginek sorát erősíti a holland jenever is, ami valójában a gin elődjének tekinthető.
Fogyasztása önmagában és koktélként is ajánlott. Az egyik legnépszerűbb koktél a gin tonik, aminek köszönhetően a nagyüzemi és a kézműves manufakturális üdítő gyártok egész sora csatlakozott a tonikot kínálók csoportjához. Mindez köszönhető annak is, hogy a 2010-es évek második felében kitört a gin boom, azaz az újrafelfedezés. Számtalan új gyártó jelent meg a világ minden táján, köztük Magyarországon is. Áruházunkban szinte az összes jelentősebb márkát megtalálhatod, ha pedig megvan a kiszemelt gined, válassz mellé tökéletesen illő tonikot is!
17–32 termék, összesen 419 db